Magyar Tudományos Művek Tára

Megalakult az MTMT Koordinációs Testület

Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény (MTAtv.) 2015. július 21-én hatályba lépett módosításával a nemzeti tudományos bibliográfiai adatbázis, a Magyar Tudományos Művek Tára működtetése a Magyar Tudományos Akadémia közfeladatává vált. Az MTA közfeladatát az MTA Könyvtár és Információs Központ (röviden MTA KIK) közreműködésével, annak alapfeladatául rendelve látja el. Az MTAtv. 19/A. § (7) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az MTMT működésének részletes szabályairól az MTA elnökének 3/2017. (II. 24.) számú határozata rendelkezik.Az elnöki határozat rögzíti az MTMT működésének döntéshozatali rendjét, a vezető testületek főbb feladatait. Az MTMT operatív irányítását a szűk körű MTMT Koordinációs Testület látja el, döntés-előkészítő és döntésvégrehajtó szerepkörben.

Az MTMT Koordinációs Testület alakuló ülésére 2017. április 25-én került sor az MTA elnöki tanácstermében. Az ülést a testület elnöke, Török Ádám az MTA főtitkára vezette.  A testület először megtárgyalta és elfogadta ügyrendjét, majd Holl András, az MTA KIK informatikai főigazgató-helyettese összefoglalta az MTMT-ről szóló írásban benyújtott tájékoztatója sarokköveit. Ezután a testület jóváhagyta az MTMT Repozitóriumminősítő Szakbizottságának és Tudománymetriai Szakbizottságának Monok István, az MTA KIK főigazgatója által felterjesztett tagjait.  A továbbiakban megvitatták az MTMT új szoftverére átállás időzítését, valamint a testület meghallgatta Holl András beszámolóját az MTMT pénzügyi helyzetéről.
 

Keresés az adatbázisban

NKFIH-ED_17-1-2017-0012:
Tudományos bibliográfiai adatok szolgáltatása az MTMT adatbázisból a közfinanszírozású pályázati rendszerek számára (2017.09.01. - 2018.02.28.)

KFIH-ED_16-1-2016-0006: 
MTMT/MTMT2 adatszolgáltatások fejlesztése közfinanszírozású pályázatokhoz (2016.10.01. - 2017.03.31.)

NKFIH-ED_15_1_2015_0015:
MTMT rekord-letöltés kialakítása közfinanszírozású pályázati rendszerekhez
Új Széchenyi Terv

MTMT2 Projekt

TÁMOP-4.2.5.A-11/1-2012-0001

A Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) publikációs adatbázis szolgáltatások országos kiterjesztése


Kérdése van?

Amennyiben kérdése lenne az MTMT rendszerének használatával kapcsolatosan, kérjük, hogy először tekintse át a Helpdesk és a gyakran ismételt kérdések oldalait.

Ha ott nem talál kielégítő választ, az alábbi elérhetőségek valamelyikén keressen minket:

+36-1 411-6323
+36-1 411-6330
+36-1 411-6210
+36-70 411-0576
+36-70 411-0575